Latest Publications

Fény::

Az akvárium konfortosodik. Most egy fényforrással lett gazdagabb, majd kap hozzá szép keretet a tetejére, és akkor beépített lesz. Jól fog kinézni.
Kezdem azt hinni, hogy az ilyenek eléggé lehúzás jelleggel menni. Venni akartam gyárit, de ahhoz még üveglap is kellett volna, amire ráteszem. Persze majd 10k lett volna a dolog.
Így hát áttmentünk a hódos boltba, és vettünk egy fénycsövet, meg hozzá dugót a konnektorba. ( ez megint lehúzás. Fénycső zsinór nélkül. :) Egy adag szegélylécből meg meglesz az akvárium teteje. A pénz fele még így is megmaradt. :)

Má megin::

Igen. Tessék kérem, lehet ellopni az adatokat, mert én feloldom az otthoni titkosítást. Mert, hogy az nem érthető, és csak zavarossá teszi az egészet!

Gépet sem fogok senkinek telepíteni, mert az úgy nem jó, hogy én csinálom, mert nem érthető, és külömben is.

Nekem csak könnyebb lesz. Ja a laptopom? Az kell. Hogy miért? Mert én meg szeretném érteni a dolgokat, és szeretek hozzájuk érteni. Kalap kabát csókolom. Meg van egy EMT-m is, azt is tanulnom kell. A többi nempublikus.

A honlap az meg a sokáig. Hogy mert még nem működik. Dehogynem. Fenn van az interneten, és figyeli a google. Annyi találtatom van azokról a dolgokról, hogy öröm nézni, hisz mindíg ki is teszem. Hogy miért? Publikálik. Miről? Ami foglalkoztat. Csináltam egy vendéglőnek egy holnapot. Az utolsó feltöltése tavaly augusztusban volt. Pedíg működik, és a google is figyel

a wifi és az én rossz májam::

A vezetéknélküli hálózatok úgy tűnik ellepték a világot, csak éppen józan eszet nem osztottak a felhasználóknak hozzá.

Hehhehe.

A cikknek igaza van egy picit. Ameddíg van rá lehetőségünk, tartsuk meg azt a szabályt, hogy kevesebb legyen az interferencia, egymástól távoli frekvenciákat használjuk. Meg titkosítsunk. Továbbiak a cikkben.

Ahogy a cikkben is olvasható, hogy a biztonság azért eléggé azon múlik, hogy mennyire kombinálja az ember az egyes módszereket. Abban, hogy az SSID mennyire milyen, azt nem tudom megmondani. Láttam én már olyat is aminek a MAC-je volt az ssid. :) De, hogy egy WPA-és MAC filteres kapcsolatban van tartalék az biztos. Ha paranoidok vagyunk, akkor a kulcsot meg változtassuk hetente. :)

homebox::

Egyre jobban szöget üt a fejemben az a kisgép, amit a múltkor leírtam. Bár paramétereket még nagyon nem tudok, mert még a tesztgép sins pesten, főleg az a gép nincs megvéve, ami ellátná a feladatot. De azért álmodni lehet.

Először azt hiszem letöltök egy 6.06 LTS server-t. Ha az már megvan, akkor fel lesz telepítve a 2 hálókártyát tesztgépre, és onnan jöhet a rettegés. Lesz egy grafikus mód nélküli linuxom. :)

A sotet kovetkezo lepese ( jaaaj, de rég volt az a c64-es reversi játék ), hogy ha már az a gép a neten lógna, akkor jó lenne ha lenne nevünk is. Dyndns-el nem sok szerencsém volt, vagy legalábbis egy firmware update kellet volna a linksys-nek, ezért ugy gondoltam nézek valami egyszerűbbet, és valami magyart. A májip magyar szolgáltató. És van nekíje linuxos klinese is, amihez perl fordító kell majd. Persze a változtatás jogát fenntartjuk. :)

Nem értem::

Néha nem értem a szüleimet. Most folytattam megint anyuval egy vitát arról, hogy ha hazamegyek, akkor ne vigyem haza a számítógépem. Nemértem, hogy ez nekik mért fáj. Megindokolni sem tudják, hogy miért ne, persze profitálni abból a tudásból szívesen profitálnak, amit az által szerzek, hogy bújom a netet, vagy kitalálok valamit, és ahhoz tanulok. Esetleg tanulok.

Nem abból lett az otthoni általános iskolának az összes gépe újrainstallálva, nem azért lett OOo-val feltelepítve az összes gép ( amit azóta anyum nagyon szeret ). Nem azért lett otthon vezetéknélküli internet titkosítva, mert ülök a seggemen, és a tv-t bámulom esténként. Meg ugye a kollegák számítógépjavításai. Nem, nem morgok rajtuk, csak ne azon neveljenek, amivel nincs semmi probléma. Persze ha nem tanulok, az a baj… és a tanuláshoz meg mi kell…. szóval egy ördögi kör. Amit egyszer majdcsak megszoknak. Remélem. De ebben a dologban tántoríthatatlan vagyok.

Még egy dolog a WPA-hoz. Bátyám sima, titkosítatlan wireless-en tolta a netbankot. És persze csak úgy tudtam kitalálni, hogy van-e valami baj, hogyha beállítom. Úgyhogy minden gép megkapta a kulcsot, csak a családtagok nem. Mert akkor már az a baj, hogy valamit be kell írni esetleg ahhoz, hogy legyen net. Valljuk be, elborzasztó.

Csiga::

Hogy hogynem, kiderült, hogy nemcsak halak lakják az akváriumot. Az üvegen és a növényezeten itt ott megjelentek kis csigák. Először nem is tudtam, hogy mivel van dolgom, de mással nagyon nem lehet. 5-6 darab körül lehet az állomány. Ezek mit esznek?

Router final::

Végre letettem az unokahúg féle routerparáról is. Itt volt már az ideje. A vásárolt edimax routert gyors ütemben helyeztem üzembe, már meg kell mondjam, hogy a wifi-s részét kicsit a fejlesztők túlspilázták. Mindegy. Viszont nagyon sok lehetőség van így a dologban. A baj meg, hogy kevés benne a memória. :)

Mindegy. Végevan, és még palacsináztunk is egy jót. :)

Amit meg még::

Azt hiszem vissza fok térni a fekete, szürke színkombináció a blogomra. Sok sablot csináltam így. Ami most van, az meg gyári. Ilyesmit akarok, de nem ennyire bonyolultat. Amiben más lenne, hogy pár dolgot nem csinál még szépen ( úgy ahogy szeretném ).
A másik dolog, hogy össze akarok rakni egy gépet, de még nem tudom, hogy minek. :) Azt hiszem, hogy felhozom a kicsi gépet, belerakok egy nagy vinyót, és felrakok rá pár oprendszert, mert mindíg kell valami, valamire.

Nemrég találtam egy freesco nevű cuccot, ami egy 2-es linux kernellel valósít meg router funkciókat. Barátságos kis dolog, viszont ugyanennyit tud egy linksys-is, nem tudom, hogy szükség lenne-e rá. Jobban érdekel, hogy egy netmegosztó gépet
-DNS-el
-dhcp-vel
-tűzfallal
-megfelelő biztonságú ssh-val
-webszerverrel
-vpn-nel
-helyi hálóról mountolható tárhellyel ( a laptopra )
hogy lehetne ügyesen megcsinálni. A cucc dyndns-re, vagy egyéb olyan DNS névszolgáltatóra is csatlakozna, aki dinamíkus címre is szolgáltat ilyesmit.

Grafikus beállításokra is találtam csomagokat, de jobb lenne megtanulni, hogy hogy kell rendesen mindent beállítani. Ilyen irányú tanulmányaimat nem nagyon folytattam azóta, hogy a szováti iskola hálózatát összeraktam. Bár ott sokkal kevesebbről volt szó…. . Azt a projektet nemhiszem, hogy fogom folytatni, nem is akarom. Ez a dolog, ha jól kisül, akkor majd nekem fog dolgozni kb egy év múlva. Addíg csak összehozom. A tesztgép az említett gép lenne, amit aztán lecserélnék egy kis compaq aranyos gépre. A gépbe kerülne egy olcsóbb wlan router, amit access-pointként és ethernet swichként használnék. Pesze beépítve… Megyek, mert egyrész álmodik a nyomor, másfelül beleér a bilibe a kezem. :)

Hétfőm::

A reggeli kaland szerencsére éppen prezentálta a hétfőmet, így a továbbiakban jól telt a nap. Örülök az ilyesminek.
Első dolog volt, hogy tanulás helyett a barátnőmmel lehettem, ami picit már hiányzott, úgyhogy igyekeztünk mindnet bepótolni. Ennek ellenére mégis meglett az a ZH, amire jóformán nem nagyon sikerült tanulnom, mindenféle dolog miatt.
Most, hogy hazaérkeztem, és már voltunk futni, a halak környékét tettem rendbe, kaptak 3 jó 2,5 liter friss vizet ( ez most vízpótlás volt ), és hozzá pár csepp fertőtlenítőszert. A hétvégén fent maradunk mindketten, úgyhogy betervezem, hogy kimossuk a kavicsot. Már van egy tervem, hogy addíg hova teszem a halakat. A víz egy része marad, és ezzel a manőverrel együtt oldom meg a vízfrissítés dolgát is.

Amit a mai hétre beterveztem:
-el akarok kezdeni EMT-zni. Ezzel kapcsolatban írnom kell pár e-mailt.
-Jó lenne megcsinálni az első kódolt, és visszakódolt NAL fájlt, jelenleg C programban.
-Befejezni a tasztatúra verilog fájlját, és nekiállni a testbench megírásának is.

Következő héten ISP hálózatok üzemeltetése ZH!

Kifogás::

Néha az ember kifogja az utazótársát. Éppen hunytam volna le a szemem, és épp elkezdett volna zötyögni a busz is, mikor éreztem, hogy helytársam szeme rámszegeződik, és hallottam a hangját. Cirka 2 óra alatt annyi hülyeséget összezagyvált, hogy nehéz volt megállni röhögés nélkül. Hál istennek előbb leszállt, bár ezzel nem vagyok kisegítve a vízből. Célozgatott a leszállásról. De nekem ma este annál sokkal szebb, kívánatosabb, kedvesebb és örömtelibb dologban lesz részem. Nikiben. :)