Újra itt::

Üdvözlök mindenkit. Remélem, hogy senki nem adta fel és várta, hogy elöbb utóbb folytassam a blog írását! Ahogy láthatjátok egy eléggé fapados theme használatával fogtam bele újra a naplóírásba. Szeretném, ha ez a téma szépen lassan belesimulna a tenyerembe és valami szép design lenne belőle.
Karácsony óta sok dolog nem történt velem, persze mondhatnám ennek az ellenkezőjét is. Viszont most már úgy éreztem, hogy jó lenne egy bejegyzést írni, és volt is annyi időm, hogy egy kis segítséggel bekerüljön az adatbázis a motor alá, és elindulhassunk.
Év elején mindenki fogadalmakat tesz, ezzel én sem tettem másképp, próbáltam célokat kitűzni:

  • Türelmesebb leszek, a kapott témáknak utánnajárok, és megpróbálok minél kevesebb idegesség mellett minél többet fejlődni!
  • Harcművészet terén szeretnék legalább egy formagyakorlat versenyen részt venni, a techikákat pontosan szeretném tudni, és van pár helyen egy kis felesleg is, ami ledolgozásra való.

A napokban a munkahelyen cos-al játszottam a juniper EX switch-ek segítségével. Annak ellenére, hogy nagyon fogalmatlan voltam ebben a témában, elég hamar nőtte ki magát a config, egyben tovább bővítettem linuxos, és hálózatos ismereteimet is. És persze a legnagyobb élmény, mikor meglátod a munkád gyümölcsét. Jelen esetben ez abban mutatkozott meg, hogy egy scp-s fájlmásolás nem vágta tönkre a stream-elt videót.

A mai nap nagy felfedezése a virtualbox 2.1 olyan funkciót raktak be, amit már régóta vártam, és hiányzott. Beépítették a bridelést a softverbe, így már nem kell az interfaces fájlban bridge-elést konfigurálni.

Edzésről hazafelé nagyon szép dolgot láttunk, jégvirágok voltak a piros hetes ablakán. Telóval csináltam is gyorsan egy képet, majd igyekszem felrakni. Hihetetlen kemény volt egyébként az edzés, de jót tesz és igyekszem minden részét élvezni. Van amikor ez annyira nem megy, de majd alakul ez is. Nem leszek türelmetlen.

You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.

Leave a Reply

XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

*
Kérlek, a képen látható kód beírásával igazold, hogy nem vagy robot.
Anti-Spam Image