IMB Lotus Symphony::
A napokban jelent meg egy új, ingyenes irodai szoftvercsomag az IBM gondozásában. Eddig az ubuntu-ban alapértelmezett Openoffice-t használtam, de kíváncsiságból ma letöltöttem és feltelepítettem a nagy kék ingyenes versenyzőjét. A telepítés nem okozott túl sok problémát, a szükséges függőségek, valamint a telepítés menete is dokumentálva van. A letöltéshez mindenképp szüksége van a böngészőnek java kiegészítésre, enélkül hibaüzenetet kapunk. A java környezet telepítése után már nem probléma a .bin fájl letöltése és a telepítés. A program beépül a gnome megfelelő menüpontjába ( iroda ). Egérkattintással indul.
A program nyitóképernyője kissé webkettes. Letisztult és nagy gombokra kattintva választhatjuk ki hogy a program lehetőségei közül mire van épp szükségünk. Funkciókban nem kényezteti el az embert, de általános célokra ( szövegszerkesztés, táblázatkezelés, prezentáció ) megfelelő.

Start screen
A programot csak rövid ideig használtam, és úgy tapasztalom, hogy legnagyobb újítása egyben a hátránya is. Míg az OOo az MS office felhasználói felületére hajaz, addig itt bizony még a wordben, szövegszerkesztésben járatos bithuszár is megvakarja a fejét, hogy mit hol talál. A menüsorban természetesen minden megtalálható, ez az ablakozónk stílusában jelenig meg, ugyanakkor a legtöbb dolog, egy egérkattintással is elérhető.

Megnyitott fájlok egymás mellett
Kezdésnek visszatöltöttem a gépre a diplomám végső verzióját, amit a szoftvercsomag zokszó nélkül, kicsit lassan de megnyitotta. Formázásban sajnos nem egészen úgy, ahogy azt megálmodtam. Végigfutva a dokumentumot, a legszembetűnőbb hibák, eltérések:
- Az ábrajegyzék, mint olyan kimaradt
- Az oldalszám is az ábrajegyzék sorsára jutott
- a lábjegyzetet jól kezeli
- Az ábrák és a feliratok teljesen jól jelennek meg
- Az openoffice-ban készített képletettel kicsit bajban van,
A nyomtatás gyorsgombjára kattintva a gépen megtalálható nyomtatók mellett a pdf konverziót is választhatjuk. Tesztfájlomat végül az user/PDF könyvtárban találtam meg. Nem egy szép megoldás, de a célnak tökéletesen megfelel.
Velem gyakran előfordul, hogy egy időben sok ( néha túl sok ) dokumentum van megnyitva. Emellett nem szeretem, ha a tálcát beterítik a megnyitott programok. Ilyen csoportosításnál néha nehéz megtalálni azt, amit éppen keres az ember. A program erre is megoldást ad. A címsor alatt egy mezőben egymás mellett sorakoznak a megnyitott dokumentumok. A melóbeosztást tartalmazó xls tábla, és a diplomám kellemesen megfér egymás mellett. Gyorsan átfutni a beosztást tökéletes, erre talán gyorsabb, mint az openoffice.
Összességében első benyomásom a kellemes használhatóság volt, részemről a gépemen marad.
You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.
Mi a ’szom az a webkettő?
http://en.wikipedia.org/wiki/Web_2
(k)