Archive for March, 2007

Mondom én::

Megint sikerült gondolkozni egyet a zuhany alatt. Mert, hogy azt vágták a fejemhez, hogy én nem érthetően rakok össze egy rendszert. Persze, hogy nem. Azért mert általában Repa hatására már win alatt is kerestem azokat az alternatívákat, ami kiváltott pár kereskedelmi programot. Gondoltam, majd örülnek neki a felhasználók.
Volt aki örült is, könnyebb volt neki a [...]

Read the rest of this entry »

Fény folyt.::

Végigpróbálgattam a dremmel pár fejét a szegélylécen, ami az akvárium tetejére lenne világítós tető építőeleme. A dremmelt sajnos nem ilyesmire találták ki, viszont elég jól bánik el az ilyesmivel is. Azt hiszem, hogy a vágófejeket fogom előnyben részesíteni a munkához, bár ehhez még vennem kellene egy dobozzal, annyi elég lesz. A csiszolófejek túl nagy piszkot [...]

Read the rest of this entry »

Fény::

Az akvárium konfortosodik. Most egy fényforrással lett gazdagabb, majd kap hozzá szép keretet a tetejére, és akkor beépített lesz. Jól fog kinézni.
Kezdem azt hinni, hogy az ilyenek eléggé lehúzás jelleggel menni. Venni akartam gyárit, de ahhoz még üveglap is kellett volna, amire ráteszem. Persze majd 10k lett volna a dolog.
Így hát áttmentünk a hódos boltba, [...]

Read the rest of this entry »

Má megin::

Igen. Tessék kérem, lehet ellopni az adatokat, mert én feloldom az otthoni titkosítást. Mert, hogy az nem érthető, és csak zavarossá teszi az egészet!
Gépet sem fogok senkinek telepíteni, mert az úgy nem jó, hogy én csinálom, mert nem érthető, és külömben is.
Nekem csak könnyebb lesz. Ja a laptopom? Az kell. Hogy miért? Mert én meg [...]

Read the rest of this entry »

a wifi és az én rossz májam::

A vezetéknélküli hálózatok úgy tűnik ellepték a világot, csak éppen józan eszet nem osztottak a felhasználóknak hozzá.
Hehhehe.
A cikknek igaza van egy picit. Ameddíg van rá lehetőségünk, tartsuk meg azt a szabályt, hogy kevesebb legyen az interferencia, egymástól távoli frekvenciákat használjuk. Meg titkosítsunk. Továbbiak a cikkben.
Ahogy a cikkben is olvasható, hogy a biztonság azért eléggé azon [...]

Read the rest of this entry »

homebox::

Egyre jobban szöget üt a fejemben az a kisgép, amit a múltkor leírtam. Bár paramétereket még nagyon nem tudok, mert még a tesztgép sins pesten, főleg az a gép nincs megvéve, ami ellátná a feladatot. De azért álmodni lehet.
Először azt hiszem letöltök egy 6.06 LTS server-t. Ha az már megvan, akkor fel lesz telepítve [...]

Read the rest of this entry »

Nem értem::

Néha nem értem a szüleimet. Most folytattam megint anyuval egy vitát arról, hogy ha hazamegyek, akkor ne vigyem haza a számítógépem. Nemértem, hogy ez nekik mért fáj. Megindokolni sem tudják, hogy miért ne, persze profitálni abból a tudásból szívesen profitálnak, amit az által szerzek, hogy bújom a netet, vagy kitalálok valamit, és ahhoz tanulok. Esetleg [...]

Read the rest of this entry »

Csiga::

Hogy hogynem, kiderült, hogy nemcsak halak lakják az akváriumot. Az üvegen és a növényezeten itt ott megjelentek kis csigák. Először nem is tudtam, hogy mivel van dolgom, de mással nagyon nem lehet. 5-6 darab körül lehet az állomány. Ezek mit esznek?

Read the rest of this entry »

Router final::

Végre letettem az unokahúg féle routerparáról is. Itt volt már az ideje. A vásárolt edimax routert gyors ütemben helyeztem üzembe, már meg kell mondjam, hogy a wifi-s részét kicsit a fejlesztők túlspilázták. Mindegy. Viszont nagyon sok lehetőség van így a dologban. A baj meg, hogy kevés benne a memória.
Mindegy. Végevan, és még palacsináztunk [...]

Read the rest of this entry »

Amit meg még::

Azt hiszem vissza fok térni a fekete, szürke színkombináció a blogomra. Sok sablot csináltam így. Ami most van, az meg gyári. Ilyesmit akarok, de nem ennyire bonyolultat. Amiben más lenne, hogy pár dolgot nem csinál még szépen ( úgy ahogy szeretném ).
A másik dolog, hogy össze akarok rakni egy gépet, de még nem tudom, [...]

Read the rest of this entry »